Életünk egyik fő célja, hogy kialakítsunk egy otthont, ahol jólérezhetjük magunkat, ami csak a miénk, a saját ízlésünknek megfelelően berendezve. Saját lakásunkat alakítgatjuk egész életünk során, hogy minél szebb, kellemesebb környezetben pihenhessünk, boldog órákat tölthessünk el szeretteink körében. Bár az otthonunkban biztonságban érezzük magunkat, de számtalan veszély teheti tönkre életünk munkáját. Próbáljuk megelőzni ezeket a kockázatokat, de néhány elemi erővel vagy rosszándékú embertársainkkal szemben nem mindig sikerül. Kire számíthatunk, ha mégis bekövetkezne egy váratlan káresemény?
Az idő kerekét nem tekerhetjük vissza, de anyagi kártérítést várhatunk, ami segítségével visszaállíthatjuk az eredeti állapotot, ha biztosítva voltak értékeink.
Az otthonbiztosítás, amely a legtöbb kockázatot tartalmazza a magyarországi biztosítási piacon.
Többek között kiterjed az elemi károktól a csőtörésen, a beázáson és az üvegbiztosításon keresztül egészen a betöréses lopásig, az épületrongálásig és a lopásig, de megtérülnek a szükségessé vált zárcsere költségei is. A biztosítás olyan szolgáltatások igénybevételét is lehetővé teszi, amelyek eddig még nem voltak a magyar biztosítási piacon.
Fedezetet nyújt többek között:
Egyedülálló újdonság: belföldi családi utasbiztosítás
A teljes körű otthoni biztonsági programban a vagyonbiztosítás kiterjesztésével Ön egy belföldi családi utasbiztosításhoz is jut. Nemcsak az otthonában, hanem a család belföldi utazása, nyaralása, vagy akár az egyes családtagok kiküldetése idején bekövetkezett káresemények esetén is térítést nyújtunk. Így biztonságban érezheti értékeit az elindulástól a hazaérkezésig Magyarország területén bárhol, legyen az közúti baleset, tűz, robbanáskár vagy akár betöréses lopás a szállodában, panzióban, sőt megtérülnek a rabláskárok is.
Gondoljon egész családja biztonságára!
A program élet-, baleset- és egészségbiztosítása a család minden tagjára kiterjed, segít a balesetben megrongálódott ruházat pótlásán keresztül, az esetleges műtétek, kórházi kezelések költségeinek fedezésében is.
A szolgáltatásokat és azok nagyságát Ön a család igényeinek megfelelően határozhatja meg. A biztosítás megkötésével biztosítottnak tekinthető az egész család felső korhatár nélkül.
Akár 25% díjkedvezményt is kaphat otthoni biztonsági programunkban, ha bármilyen Allianz Hungária autóbiztosítással rendelkezik, ha biztosítási díját banki díjlehívással fizeti, ha a havi díjfizetésnél ritkább díjfizetési gyakoriságot választ, valamint az épület korától függően.
Szeretném biztosítani otthonom!
| Adja meg, amit váltani szeretne! |
Bővebb információért
kattintson a képre.