Az állami támogatások előző nyolc évben használt rendszerét a kormány 2009.07.01-es dátummal felfüggesztette. A fiatalok lakásvásárlási támogatásásnak újragondolt rendszerét 2009.10.01-én hirdetik ki.
Közvetlen támogatások alatt az előzőekben hivatkozott Kormányrendeletben meghatározott feltételekhez kötött, vissza nem térítendő állami támogatásokat értjük. A támogatásra való jogosultság személyi feltételeinek meglétét az állandó lakóhely szerinti jegyző igazolja. Nem támogatott személy, külföldi vagy hontalan esetében a támogatás igénybevételéhez a Gazdasági Minisztérium engedélye szükséges, azonban ha a házastársaknak legalább egyike támogatott személy, a közvetlen támogatás külön engedély nélkül is igénybe vehető.
A támogatásra való jogosultság és annak mértékének megállapítását
| Lakáshitel Online Igénylés | Lakáshitelek kezdőlap | Vissza |
A lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény az (1) eltartott, (2) közös háztartásban élő gyermekek és egyéb eltartott családtagok után járó vissza nem térítendő állami juttatás.
Kedvezmény az építtetőt az általa eltartottak után akkor is illeti, ha az eltartott(ak) maguk is építtetők, de a tulajdoni hányaduk együttesen az 50%-ot nem haladja meg.
Ekkor a kedvezmény összege:
Az első gyermek után: |
900 000 Ft, |
A második gyermek után: |
1 500 000 Ft, |
Harmadik gyermek után |
1 400 000 Ft, |
A negyedik gyermek után: |
800 000 Ft, |
Minden további gyermek után: |
200 000 Ft, |
Más eltartott családtagok esetén: |
30 000 Ft |
Ekkor a kedvezmény összege:
Az első gyermek után: |
450 000 Ft |
A második gyermek után: |
750 000 Ft |
Harmadik gyermek után: |
700 000 Ft |
A negyedik gyermek után: |
400 000 Ft |
Minden további gyermek után: |
100 000 Ft |
Más eltartott családtagok esetén: |
30 000 Ft |
A kedvezmény összege az építési költség, eladási ár, saját beruházású lakásépítés esetén a számlákkal igazolt tényleges pénzkiadások maximum 65%-a lehet.
A nem lakás céljára szolgáló helyiségekre (pl. garázs stb.) jutó költségek nem vehetők figyelembe.
| Lakáshitel Online Igénylés | Lakáshitelek kezdőlap | Vissza |
Új lakás vásárlásakor/építésekor, amennyiben a kedvezményre jogosító feltételek fennállnak, a gyermektelen fiatal házaspár egy, illetőleg két születendő gyermek, az egygyermekes fiatal házaspár további egy születendő gyermek vállalása esetén kérheti a kedvezmény kölcsönként történő megelőlegezését (Lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön). A rendelet alkalmazásában fiatal a házaspár, ha a kölcsön-/adásvételi szerződés megkötése időpontjában a házastársak egyike sem töltötte be a 40. életévét.
A gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő (egyben a megelőlegezés időtartama) egy gyermek vállalása esetén 4 év, kettő gyermek vállalásakor 8 év, mely időtartam alatt, de legfeljebb az erre vonatkozó határidő lejártáig, az igénylő házaspárt fizetési kötelezettség nem terheli. A vállalt gyermekek megszületésére vonatkozó határidőt lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötésétől, építés esetén a használatba vételi engedély kiadásától kell számítani. Amennyiben az igénylő házaspár gyermekvállalását nem, vagy csak részben teljesíti, úgy a megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső részét, valamint a türelmi idő alatt az Állam által megfizetett díjakat köteles, a kiegészítő kamattámogatású kölcsönnél írt feltételekkel (kamat, futamidő) visszafizetni.
A kedvezmény utóbb született gyermekek esetén is igénybe vehető. A házaspár a támogatás összegét azonban csak az új lakás építésére vagy újonnan épített lakás megvásárlására felvett kölcsön törlesztésére fordíthatja. Amennyiben a kedvezményt az utóbb született gyermek után a fent meghatározott határidőn belül igényli, a kedvezmény az építési költség/vételár megfizetésére is felhasználható.
| Lakáshitel Online Igénylés | Lakáshitelek kezdőlap | Vissza |
Fiatalok otthonteremtési támogatására jogosultak a gyermeke(ike)t egyedül nevelő, 35 év alatti házastársak, élettársak vagy egyedülálló személyek a használt lakás vásárláshoz szükséges önerő növelése érdekében, amennyiben az ingatlan vételára nem haladja meg Budapesten és megyei jogú városokban a 12 millió forintot, vidéken a 8 millió forintot.
A fiatalok otthonteremtési támogatása esetén a folyósítását követő egy éven belül be kell mutatni:
A kedvezmény összege:
Az első gyermek után: |
450 000 Ft |
A második gyermek után: |
750 000 Ft |
Harmadik gyermek után |
700 000 Ft |
A negyedik gyermek után: |
400 000 Ft |
Minden további gyermek után: |
100 000 Ft |
Más eltartott családtagok esetén: |
30 000 Ft |
A támogatási összeg nem haladhatja meg az adásvételi szerződés szerinti vételár: 80%-át
E támogatást igényelhetik azok is, akik a támogatást már korábban született gyermek után is igénybe vették, abban az esetben, ha kölcsönszerződéssel rendelkeznek. Az igénybe vett támogatást csak a még fennálló kölcsön tőketörlesztésére lehet fordítani.
| Lakáshitel Online Igénylés | Lakáshitelek kezdőlap | Vissza |
Súlyosan mozgássérült (min. 67%-ban munkaképességét elvesztett) személy részére, egy alkalommal
támogatás igényelhető, ha az építtető/vásárló maga a mozgássérült.
Ha az építtető/vásárló közeli hozzátartozója a mozgássérült - új és használt lakásra egyaránt -, legfeljebb 100 000 Ft támogatás vehető igénybe.
A támogatásra való jogosultságot az alábbiak szerint lehet igazolni:
| Lakáshitel Online Igénylés | Lakáshitelek kezdőlap | Vissza |
Az adó-visszatérítési támogatás abban az esetben igényelhető, ha 2005. január 31-ig az adás-vételi szerződést megkötötték, illetve az építési engedélyt kiadták.
| Lakáshitel Online Igénylés | Lakáshitelek kezdőlap | Vissza |
| Adja meg, amit váltani szeretne! |
Bővebb információért
kattintson a képre.